words per minute
5
AdamTorok
00:00
Speed
Négy nap telt el gyilkosság óta. A fővárosból poligráfot - hazugság vizsgálót - visznek Körmendre. Gábor beleegyezik a vizsgálatba. Az eredmény: Gábor vallomása megkérdőjelezhető, ám biztos, hogy nem hazudik! A gyilkosság utáni napok a magát felelősnek érző apának, az időközben hazaérkezett anyának, bátynak, a szomszédoknak, és Zsófi barátnőinek meghallgatásával telik. Valamint Gáboréval. Őt azonban már kihallgatják. Egyre zavarosabb a története: rendre visszavonja előző nap tett vallomásait. Nincs olyan nap, hogy a fiú ne töltene nyolc-tíz órát a rendőrségen.
A gyilkosság után négy nappal látszatra szokásos vasárnapját éli a város. A felszín alatt azonban valószínűleg kimondatlan indulatok kavarognak. Idegennel szóba állni szinte szentségtörés, aki mégis hajlandó beszélni, annak szemében ott van a gyanú és a félelem. Megnyugtatásul a város utcáit még mindig járják a rendőrautók, de ez a gyilkos elfogásában sokat nem segíthet. Inkább csak hangulatjavító intézkedés.
A Németh Mária utca 3. számban, a H. család otthona még mindig üres. A kapu szokás szerint nyitva, így különösebb akadály nélkül be lehet jutni a hűs és csendes lépcsőházba. A harmadik emeleten mindent ellep a fekete por. Az ujjlenyomatosok keresték mindenütt a gyilkos névjegyét. Érthetetlen módon még a mennyezeti lámpaburát is leszedték és átvizsgálták. A család ajtaja sértetlen, de szintén be van ?porozva?, előtte egy csokor virág. Az emlékezés és gyász első virága.
A második emeleten, Zsófiék lakása alatt lehet fellelni az egyetlen lakót, aki szóba áll idegennel.
A barna hajú, harmincas nő kisfiával van otthon. Az étkezőben három teríték áll az asztalon. Rendezett családi fészek.
- Mióta laknak ebben a házban?
- Első lakóként költöztünk be kilenc éve. Nagyon megtetszett a környék. Akkor még nem volt ekkora forgalom a nyolcas úton. Álmomban sem gondoltam, hogy lesz, amikor éjszaka a kamionok száguldozására ébredek.
- A valóban nagy forgalom és a közelben felépült két bevásárló áruház miatt sokat romlott a közbiztonság?
- Nagyon. Azelőtt olyan volt itt lakni, mintha egy kertvárosi részben élnénk. Ma már szinte a belvárosban érzem magam.
- Bűnözés, kosz és zaj?
- Igen. Ma már félve engedem le a gyereket egyedül, még akkor is, ha tudom: nem csatangol el és bármikor látom, ha kinézek az ablakon.
- Ismeri Zsófit, vagy a szüleit?
- Igen, hiszen egy emelettel feljebb laknak. Közelebbi barátság nincs köztünk, csak köszönő viszony.
- Milyennek ismeri őket?
- Normális, hétköznapi család az övék. Soha nem hallottam fentről kiabálást, vagy veszekedést. Elképzelni sem tudom, hogy a családnak ellenségei lennének és ezért kellett meghalnia Zsófinak. Egy 11 éves kislány senkinek nem tudna ártani.
- Milyen emléke van a kislányról?
- Mosolygós, kedves, udvarias kislány volt.
- Itthon volt szerda délután fél hat körül?
- Igen, de semmit nem hallottam - mondja az asszony, s hirtelen nekitámaszkodik a konyhaszekrénynek. Mintha elszédült volna. Mielőtt folytatná, benéz a szobában játszó fiához, kiszedi a megsült húsokat és frissen panírozottat tesz a forró zsírba.
- Hol is tartottam?
- Ott, hogy itthon volt, de nem hallott semmit...
- Ja, igen. Szóval felelősnek érzem magam kicsit, mert minden délután lent játszik a fiam az udvaron. Ilyenkor én is lemegyek, vagy ötpercenként kinézek az ablakon, hogy minden rendben van-e. Azonban szerdán egész délelőtt esett, vizes volt minden. Fiamnak sem volt kedve lemenni, inkább tévézett és itthon játszott. Ha aznap jó idő van, akkor biztos lemegy a gyerek, s akkor vagy látok valakit jönni-menni a ház körül, vagy innen fentről nézem őt és akkor észrevehettem volna az idegent.
Az édesanya észreveszi, ahogy fiát figyelem, ahogy tologatja a fotel karfáján a kisautót, miközben a tévében egymást ölik a rajzfigurák.
- Szerencsére ő még nem fogja föl, hogy mi történt - mondja. A házban mindenki fél. Most már senki nem engedi le egyedül a gyerekét a játszótérre. Biztos sok időnek kell eltelnie, mire én is leengedem önállóan a fiamat és csak az ablakból figyelem, mint régen.
A földszinten drága kerékpárok vannak a falhoz támasztva, bármilyen zár, vagy lánc nélkül. Az egyik postaládán megtalálom a meggyilkolt kislány szüleinek nevét. A láda teli van hirdetésekkel, az ajtaján pénteken érkezett expresszlevél értesítő. Talán az első gyásztávirat.
Utólag tudom: életem talán legnagyobb hibáját követtem el aznap. Bent jártam a lépcsőházban, ott álltam a gyilkosság után négy nappal a lakás előtt, ahol megöltek egy kislányt. Nézelődtem, becsengettem néhány lakásba. Ott álltam a harmadik emeleten, ahol minden fekete por volt a helyszínelők miatt. És nem mentem tovább a negyedikre. Ha ott és akkor egy emelettel feljebb megyek, becsöngetek Sz. Györgyhöz, kiderült volna: ő ismeri Tánczost, beszélt volna a fiúról, s én felkerestem volna. Azóta sem tudom, miért álltam meg a harmadik emeleten. Az országban első újságíróként beszélhettem volna a fiúval, mielőtt börtönbe kerül. Ismertem volna akkori gondolatait, azt az életét, amikor még szabad volt. S nem a börtönben találkoztunk volna először. Eddig kevesen tudták: 1998. április elején talán végzetes hibát követtem el: nem jártam körbe alaposan a helyszínt, s emiatt nem találkozhattam Tánczos Gáborral otthonában, miközben a rendőrség folyamatosan kihallgatta, amikor tanúból lassan gyanúsítottá vált. Egy hetet töltöttem Körmenden, bejártam a környéket, beszéltem emberekkel, s csak a kislány temetése után indultam haza. Egy valóban exkluzív Tánczos interjút hagytam ki.
Időközben a rendőrök elindulnak egy újabb szálon. A Zsófiékkal szomszédos lépcsőházban, ugyan csak a harmadik emeleten lakik a helybeli vállalkozó, aki a szórakoztató iparban érdekelt. Felvetődik, hogy az ő hasonló korú gyereke lett volna a célpont, csak a gyilkos elvétette a lépcsőházat?
Vasárnap este a borostás, kék fürdőköpenyt viselő férfi nyitja ki a lakás ajtaját. A vállalkozó a konyhában hellyel kínál. A szobából ordít a tévé, kislánya és Zsófival egykorú fia megállás nélkül kergetőznek a lakásban. Kicsit megrémülök a lakásban. Egyetlen újságíróként keresem fel, a többi kollégát nem érdeklik a részletek. Itt ülök egy vállalkozóval a lakásában, s vádaskodok. Maffiát, meg alvilágot mondok neki. Normális vagyok? Bejöttem egy család lakásába, vájkálok a magánéletükben, pedig semmi közöm hozzá. Végül is ez a munkám.
- Előfordulhat, hogy egy profi bérgyilkos ekkora hibát vétsen? - kérdezem őt, aki a felvetésről a következőket mondja:
- Szerintem alaptalan ez a feltételezés - szögezi le mindjárt az elején. Ha meg akarnak ölni, egyszerűen fejbe lőnek hajnalban a ház előtt, ha pedig rám akarnak ijeszteni, felrobbantják az autómat vagy valamelyik üzletemet.
- A rendőrség is elképzelhetőnek tartja a téves célpont elméletet.